Egy fiatal kezdő előadóval beszélgettünk, akinél azért egy kicsit bekérdeztünk!
RapTeRap: Miért a Rappet választottad?
Alfreed: Mikor kicsi gyerek voltam láttam a nagy bátyám a színpadon nagyrészt fekete vonat számokat énekelni/rappelni a falu napon ahol mi laktunk! Ott dőlt el bennem, hogy egyszer Én is szeretnék színpadra állni a saját zenémmel!
RapTeRap: És mi a célod a zenéléssel?
Alfreed: A legfőbb célom az, hogy saját magam és a baráti társaságom szórakoztassam. Persze ha valaki szeret és hallgat, akkor az nyilván egy plusz, de más előadókkal szemben engem, és akik velem is vannak, azokat nem érdekli a pénz!
RapTeRap: A Letaposom az első bemutatkozó zenéd?
Alfreed: Igen ez az első, de nyugalom nem is az utolsó! ???? A következőkben jönni fog nagyon sok olyan érdekes téma ahol az emberek kicsit jobban belém láthatnak és meg ismerhetnek kicsit közelebbről is.
RapTeRap: Viszont az első zenédben akad pár erőszakosabb sor. Jó ötlet így indítani, így bemutatkozni? Hogy érzed? Tudod, amikor valaki még semmit nem tett le az asztalra, de már pattog.
Alfreed: Ez egy beef bizonyos régi barátoknak, akik azt mondták, hogy nem lesz semmi ebből az egészből és ez nekik szól! Nyilván erős a hangvétel, de egy buliban hasonló zene csendül fel akkor mindenki ugrál, táncol, és jól érzi magát! Nem az volt a cél hogy valakit megfélemlítsünk, hanem az hogy burkoltan oda szóljak azoknak, akik szarozzák a munkásságom, de az is szempont volt hogy egy jót lehessen rá bulizni meg annak is aki nem is érti a szöveget!
RapTeRap: És a jövőben milyen jellegű zenék várhatóak tőled?
Alfreed: Trap, a régebbi bólogatos boombop és egy két zeném erejéig bele nyúlok a regeton ba is, de a drill is közel áll hozzám nyilván a regetonba minél több rap elemet viszek bele hogy minél jobban tudjam megvalósítani magam
Meg persze Spike dilo spanommal is lesz egy közös zenénk, amit már nagyon várok, mivel Ő már hatalmas rutinnal rendelkezik, így sok mindent tanulhatok tőle.
RapTeRap: Van példaképed a jelenlegi hazai előadók közül?
Alfreed: Persze hogy van! Essemm és 4tress akiket minden nap szívesen hallgatok persze Xiaoling is hatalmas favoritom. Ha egy embert kellene választanom közülük, akivel szívesen featelnék az biztosan 4tress lenne a sajátos hangzás világa miatt!
RapTeRap: Fellépés esetleg?
Alfreed: Július 23.án Mersevátrán lesz az első fellépésem ahová hatalmas szeretettel várunk mindenkit! Ott él hangzanak azok a dalok is amik még nincsenek kint a YouTube-on szóval ott bele lehet hallgatni azokba is!
Ha még nem hallottad Alfreed Letaposom című dalát, akkor itt tudod pótolni:
Ha itt jártál és olvastál minket, hagyj nekünk itt egy jelet like formájában!