A gyakran Magyar Eminem-ként emlegetett D-Fress-el beszélgettünk egy kicsit.
RapTeRap: Miért pont a Rap? Hogy alakult ki ez a "szerelem"?
Igazából kisgyerekkorom óta követem a műfajt és annak történéseit, alakulását is egyaránt. Az eddigi életem teljesen végig követte, viszont személy szerint nem feltétlen a műfajra akasztanám a "szerelem"-jelzőt, hanem inkább a zenére. Az persze tény, hogy itt vagyok a legjobban úgy, mintha csak otthon lennék.
RapTeRap: Kik inspiráltak a kezdetekkor, és jelenleg kik a "példaképek" pl: Magyar előadók közül?
Ahogyan sokan mások is, én is külföldi előadókat ismertem meg elsőnek és hallgattam is, ezek keleti-parti mc-k voltak javarészt, Run-DMC, Onyx, Mobb Deep stb... Itthoniak közül elsők között említeném az akkori szolnoki Pluside-ot, valamint rengeteg győri, pesti előadót is. Nagyon sokáig tudnám sorolni kik és milyen módon inspiráltak, inkább úgy mondanám, hogy a 'Golden Age' és az itthoni 2000-es évek jelentős szerepet töltött be nálam ebből a szempontból. A példaképekkel viszont megfogtál...????. Rengeteg más-más szempontot veszek figyelembe előadóknál, ami sokszor nem kizárólag a zenéje lesz. Mindig is bajban voltam, ha említeni kéne valakit név szerint. :D
RapTeRap: Mondják rólad több helyen, hogy a Magyar Eminem vagy. Te ezt el is hiszed magadról, vagy, hogy fogadod az ilyen jelzőt? Csak azért kérdezem, mert kapásból 5 Magyar Rap előadó nevet bemondok neked, akikre már ráaggatták ezt az Eminem-es jelzőt...
Amikor megjelent a legelső official lemezem, abban az időben kezdtek el így hívni egy szűkebb rétegben, aztán meglepően egyre többször több helyen tették rám ezt a jelzőt. Olyan példákra is gondolok itt, hogy új munkahelyre kerültem, nem is tudták, hogy én bármilyen módon is foglalkozom zenével, hip-hop zenével, csak rajtam volt egy koromfekete téli sapka... :D . Furcsállottam, mikor már tényleg hosszú ideig kb. öntötték rám ezt a jelzőt kicsit jobban beleástam a Shady életébe. Akkor találkoztam azzal a jelenséggel, hogy rengeteg közös tulajdonságom van vele (pozitív/negatív) viszont a különbségek eszméletlenül ordítanak is. A most megjelent 'Nem Érdekel' c. trekkemben sokan rá is kérdeztek arra a soromra, hogy hogyan értem a "szégyenem és renomém" párosítást ezzel kapcsolatban. Zeneileg persze számomra eszméletlen nagy elismerést jelent, főleg azért is, mert ezt a jelzőt nem én akasztottam magamra valami PR fogásként (mint itthon sokan), hanem ezt a hallgatók és más emberektől kaptam nem kicsi számban. Innentől kezdve, ha elhiszem magamról, ha nem, úgy állok hozzá, hogy figyelembe veszem, ha csak a fentiekben említetteket vesszük alapul.
RapTeRap: A neved, miért, honnan ered?
A szójátékoknak nagy őrültje voltam, bár régebben jellemzőbb volt rám… :D Még szakközépiskolás koromban becéztek el 'Habzdi'-nak, ami a vezetéknevemből ered (Habzda), innen maradt meg a D [Dí]. Elég gyakran kaptam és kapom is a megjegyzéseket, hogy milyen kölyökképű vagyok…:D A 'Fress' [Fressz] így került hozzá.
RapTeRap: Mik a tervek a jövőben?
Jelenleg folyamatosan dolgozom új projekteken a tőlem telhető legnagyobb tempóban. Aki ismer, tudja, hogy stílus független vagyok, biztosan fogok hozni valakinek meglepetést, valakinek pedig csalódást. Szeretnék egykét előadót most már közreműködésre is invitálni, bár ez már egy kicsit nehezebb procedúra is, mostanában a részemről még inkább, nagyon kevés emberrel dolgozok szívesen e téren…
RapTeRap: Civil emberként mesélj kicsit magadról
A hétköznapi életben jelenleg éjjeli műszakban dolgozom lassan 1 éve teher-gépkocsivezetőként, volt, hogy személyszállítással is foglalkoztam. A kormány mögött viszonylag széles skálán vagyok ebben a munkakörben lassan, de közel 1 évtizede…:D. Ezen kívül szeretem a küzdő és keményebb sportokat. Nézni nem szokásom, űzni most egy ideje nincs energiám be kell valljam, mondjuk lehet lenne, ha nekikezdenék… :D A legtöbb időmet munkával és zenével töltöm, a közeljövőben van tervben 1-2 iskolát/képesítést még elvégezni, ha most 2-t kéne mondjak, akkor valamilyen írással kapcsolatos és marketing területen. Szoktam olvasni és tanulni, magam fejleszteni amennyire időm és energiám engedi, nem vagyok egy nagyon unatkozós típus, valahogy mindig tudtam magamban érdeklődést fenntartani bizonyos dolgok iránt. Ezekből adódóan kissé magamnak való vagyok, bár elzárkózottnak semmiképp se mondanám magam… Általában nyitott vagyok sok mindenre, csak megválogatom a dolgokat és az embereket körülöttem.
Ha itt jártál és olvastál minket, hagyj nekünk itt egy jelet like formájában!